Hír: : Segélyszállítmány eljuttatását próbálta akadályozni a rendőrség
(Kategória: Egyéb)
Küldte: admin
Monday 26 July 2010 - 18:28:58
A Jobbik Jogsegélyszolgálat megdöbbenve értesült arról, hogy a rendőrség nagy erőkkel próbálta megakadályozni a Jobbik és a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom közös adományosztását Borsod megyében, melyet az árvízkárosultak javára szerveztek.
Az M3-as autópályán, a "július 4-i módszereket" alkalmazva, fokozottan figyelték azokat a járműveket, amelyek szerintük segélyszállítmányokat tartalmazhatnak.
Bár az árvízkárosultak megsegítése nem ütközik törvénybe, a rendőrök mégis megpróbálták eme "szörnyű tettet" meggátolni. Ennek ellenére mintegy 35 tonna adomány jutott el a rászorulókhoz.
Mire az éber rendőrök észbe kaptak, a kamionokat már lepakolták és így a visszainduló, már üres járműveken utazókat igazoltatták és rögzítették az adataikat.
Az eset során a rendőrök fokozott közúti ellenőrzésre hivatkoztak, ám az autók papírjait, illetve műszaki állapotát nem ellenőrizték.
Sajnos a környéken több közúti baleset is történt, halálos is, talán, ha megfelelően ellenőriznék a gépjárműveket és a traffipaxokat nem a nemzeti jelképek azonosítására használnák, akkor kevesebb ilyen történne.
Felmerül a kérdés, hogy mennyivel csökkenne a bűnözés Borsod megyében, ha Pintér Sándor esetleg a bűnüldözésre fordítaná energiáit, nem pedig azokat az embereket zaklatná, akik honfitársaik megsegítésére sietnek, időt, pénzt nem sajnálva.
Kétségtelen tény, hogy a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom tagjai és az általuk mozgósított emberek már rég a gátakon dolgoztak, amikor a rendőrségnek feltűnt, hogy árvíz van, nem beszélve a honvédségről, mely alig bírt összeszedni pár ezer statisztát...
Vajon hány család házát lehetne rendbe hozni abból a pénzből, amelyet erre az akcióra fordítottak? A kérdés már-már költői, hisz választ nemigen fogunk rá kapni.
Jobbik Jogsegélyszolgálat
Ezen hír származási helye: Jobbik Jogsegély-szolgálat
( http://jobbikjog.hu/news.php?extend.46 )